Szent Kinga templomot szentelt fel Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök Beregardóban az Árpád-házi szent emléknapján, július 24-én.

 

Az ünnepen részt vett Lucsok Miklós munkácsi római katolikus segédpüspök, Grezsa István kormánybiztos, Babják Zoltán polgármester, Molnár János beregszászi esperes-plébános és a beregardói templom lelkésze, a Bereg-Ugocsai Római Katolikus Esperesi Kerület papjai, Levcsenkó Róbert görögkatolikus esperes-helyettes, Balázs Antal beregardói református lelkész, valamint a környékről érkezett hívek.

A szertartás az udvaron kezdődött, amikor az egyházközség kurátora ünnepélyes keretek között átadta a templom kulcsát a püspöknek, és a résztvevők egy része bevonulhatott az épületbe. A karanténszabályokat figyelembe véve a hívek többsége az udvaron maradt, és ott hallgathatta a szentmisét.

Majnek Antal püspök szentbeszédében Árpád-házi Szent Kinga életét, tökéletes tisztaságát, szegények iránti elkötelezettségét helyezte előtérbe, továbbá említést tett testvéreiről, Jolánról és Konstanciáról, akik szintén követték nővérük életpéldáját.

A szentelés második része a szentbeszéd után következett, amikor a püspök krizmával megkente a templom falait és feldíszítették az oltárt.

A szentmise végén János atya, mint házigazda köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a templom megépítéséhez, szebbé tételéhez: Majnek Antal püspöknek, a Magyar Államnak, a polgármesternek, a lengyelországi Szent Kinga körnek, és minden jótevőnek.

Levcsenkó Róbert a maga nevében megköszönte a meghívást, majd hozzátette:
 Ez a templom építészetileg is egy egység, hiszen egyesíti a múltat és a jelent. A fa és a kő találkozása olyan, mint az emberben a lélek és a test egysége. Olyan jó, hogy ezen a vidéken épülnek még templomok, melyekben mindenkor felzendülhet a hálaének – mondta végül.

Balázs Antal a református testvérek köszöntését hozta el az ünnepre, és Isten igéjével megerősítette a jelenlévőkben azt a bizonyosságot, hogy Isten dicsősége betölti a templomot.

Grezsa István köszöntőjében hangsúlyozta, hogy jelenleg Kárpátalja nagy ellensége az elvándorlás. Azt kívánta, hogy a felszentelt templomban lakozó Szentlélek és Szent Kinga legyenek a hívek segítségére lelki megújulásukban, valamint, hogy a védőszent közbenjárására derüljön fény arra, hogy hogyan lehet megmaradni Kárpátalján jó kereszténynek és magyarnak.

 Büszke vagyok arra, hogy polgármesteri éveim idején egy új templomot szentelnek Beregszászban – mondta Babják Zoltán. – Büszke vagyok arra, hogy a templom előtti térhez sikerült a saját részünket is hozzátenni a beregszászi adófizetők segítségével. A városrész modernebb és szebb lett. Ezzel a templommal Beregardó, Beregszász és mi mindnyájan is gazdagabbak lettünk – összegezte.

A szertartás a pápai és a magyar himnusz eléneklésével ért véget.

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo