A Szent Anna Karitász épületeA Beregszászi Szent Anna Karitász egy viszonylag fiatal szervezet a kárpátaljai szociális és karitatív szervezetek között. Mindössze néhány évvel ezelőtt, 2011-ben alakult Michels Antal atya kezdeményezésére, aki abban az évben került Beregszászba. Veres Irén és Rabár Erzsébet után 2014. júniusától Varga Attila koordinálja a szociális szolgálat tevékenységét.

Elsősorban a beregszászi egyházközség rászoruló híveit támogatja, valamint a Beregi Esperesi Kerülethez tartozó egyházközségek rászorultjait.

A beregszászi egyházközség tulajdonában lévő épületben,  – amely a templom udvarán található – alakították ki. Egy irodából, egy előtérből és egy kisebb fogadószobából áll, valamint egy volt garázsépületben raktárhelyiség is működik.

Rendszeresen folynak beteglátogatások, segélycsomagok eljuttatásával egybekötve. Általában évente kétszer van segélycsomag-osztás rászorulók számára. A tűzifa-segélyprogram keretén belül tűzifát juttatnak el a rászorulóknak, illetve a rezsizámlák kifizetésében nyújtanak anyagi segítséget.

Jelenleg nagyrészt a beregszászi egyházközség finanszírozza a karitász működését. Az Egyházmegyei Szent Márton Karitász is sokszor segít egy-egy kiadásban. Ezenkívül pályázati forrásokból is tudnak finanszírtozni egy-egy projeket. Tárgyi segélycsomagokat a városban lévő szervezetektől is juttatnak, illetve a beregszászi egyházközség hívei is szép számmal szoktak használtruha csomagokat hozni.

A karitász égisze alatt működik az ingyenkonyha, amely a Pásztor Ferenc Közösségi és Vendégház épületében működik. Heti 6 napon készítenek melegételt 45-50 rászoruló számára.

A Szent Anna Karitász irodájában ügyfélfogadás hétköznapokon 9.00-tól 14.00-ig tart.

 

 

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo