Nagy ünnepre gyűltek össze a hívek szeptember 27-én a Beregszászi Szent Kereszt templomban: a vasárnapi szentmise keretében tizenhat hittanos járult először szentáldozáshoz.
A gyerekek már egy éve felelősségteljesen készültek a nagy eseményre Bárdos Viktória hitoktató segítségével, elsajátítva az egyház tanításának alapjait. Egy nappal az elsőáldozás előtt pedig először járulhattak gyónáshoz.
A fehérbe öltözött hittanosok a bevonulás után énekben mondhatták el, hogy mennyire várták a nagy napot.
Szokatlan és egyben megható volt, hogy a szentmise olvasmányait a gyerekek szülei olvasták fel.
Molnár János atya, a templom plébánosa a prédikációban az elsőáldozókhoz szólt:
Anyaszentegyházunk Jézus Krisztus akarata szerint csodálatosan gondoskodik lelkünkről a szentségek által, biztosítja a kegyelmi közösséget Krisztussal – mondta. – A szentségek között különleges helyet foglal el az Oltáriszentség, hiszen általa nemcsak kegyelmi úton találkozunk az Úrjézussal, hanem magunkhoz vesszük az Ő valóságos testét és vérét. Amikor Jézus leszáll az oltárra a kenyér és a bor színe alatt az átváltoztatáskor, akkor a ti szívetekbe lép be. Erre a találkozásra szeretném felhívni a figyelmeteket. Ez egy valóságos és személyes „én-te” kapcsolat az Élő Istennel, a legmélyebb kapcsolat. A mai naptól kezdve nyitott a lehetőség arra, hogy minden egyes szentmisén magatokhoz vegyétek az Úrjézust, és így létrejöjjön a közösség az egész Egyházzal – hangsúlyozta a plébános.
A szentbeszéd után a hittanosok együtt vallották meg hitüket. Szentáldozásnál pedig félkört alkotva az oltárnál részesülhettek a szentségben.
A szertartás végén következett a sok köszönetnyilvánítás: hitoktatónak, plébánosnak, szülőknek, keresztszülőknek és a híveknek, akik azért imádkoztak, hogy az elsőáldozók számára valóban felemelő ünnep legyen ez a nap.