A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége minden évben kiállítással méltatja a magyar kultúra napját Beregszászban. Gogola Zoltán, Veres Ágota, ifj. Hidi Endre és Csernyiga Gyula után idén Finta Klára amatőr festőművész alkotásait láthatja a közönség. A festmények a Pásztor Ferenc Ház nagytermében vannak kiállítva, ugyanakkor megnyitóját a járványhelyzet miatt a virtuális térben szervezték meg. Molnár János beregszászi esperes-plébános köszöntő beszédében e napról való megemlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet.

 

A magyar kultúra napja noha nem volt piros betűs ünnep, de mégis nagyon közel áll a szívünkhöz, s egyben a legfiatalabb ünnepünk, hiszen csak 1989 óta üljük. Közel áll szívünkhöz, mert a kultúra az, ami összeköt bennünket, a kultúra az a nyelv, amit minden magyar ember megért, bárhol is éljen a világon, a kultúra az, ami egyetlen nemzetté kovácsol bennünket, – hangsúlyozta.

Befejezésül a Himnuszra, mint egyik legkedvesebb imádságunkra hívta fel a figyelmet, melynek írását Kölcsey Ferenc 1823-ban éppen ezen a napon, január 22-én fejezett be.

Jakab Eleonóra, a Beregszászi KÉSZ elnöke elmondta, hogy miért esett választásuk Finta Klárára:

Különösen ezekben a vészterhes időkben szeretnénk egy kis vidámságot vinni a hétköznapokba. Egy olyan ember életét szeretnénk bemutatni, aki élete végéig ragaszkodott Beregszászhoz, nem akarta elhagyni szülőföldjét, és 2020 márciusában hunyt el a Sevcsenkó utcai szülőházában. A kiállításon látható képekből optimizmus, derű és öröm árad. A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének az a feladata, hogy olyan példaképeket mutasson fel, amelyet a ma emberének is jó példával szolgálnak, – jegyezte meg.

Ezután Pirigyi Gergely tanár, Finta Klára egykori tanítványa ismertette a festőművész életrajzát:

Finta Béláné Répay Klára 1927. június 30-án született Beregszászban. Elemi iskoláit a beregszászi zárda iskolájában, középiskolai tanulmányait pedig a Beregszászi Királyi Állami Gimnáziumban végezte. Több nyelven beszélt. Német szakos tanári diplomáját az Ungvári Egyetemen szerezte. Fiatal korában szeretett színművészkedni, rajzolni. Családi hátteréből adódóan nagy társasági életet élt. Mindene az olvasás volt. Könyvek ezreit gyűjtötte össze, a családi házuk könyvtárában töltötte a legtöbb időt. Szeretett segíteni másokon, különösen az idősebb, egyedül élő rászoruló embereken. Jószívűsége a tanításban is meglátszott. Sok tanítványa járt hozzá különórára, akiket ingyen oktatott. Büszke volt arra, hogy tanítványainak zöme egyetemi felvételt nyert. Állandó vendégei voltak Nádas Anna, Horváth Anna, Rózsika kedves nővér, valamint holland újságírók is meglátogatták. Rendszeresen publikált a helyi újságban. A képzőművészettel negyven éves kora után kezdett el foglalkozni. Az évek során számtalan alkotása született, melyeknek nagy részét elajándékozta. Ez irányú tehetségét nagyanyai ágról örökölte. Jellemző volt rá a vidámság, optimizmus. Vallásos volt, szeretetre tanított mindenkit. Határozott, erős jellem volt. Büszke volt magyarságára. Szeretett élni. Még halála előtt is azt mondta: „Boldog voltam életemben.”-

Végül a közönség Bárdos Márk előadásában hallhatta a Himnuszt.

A kiállítás megtekintésével kapcsolatban érdeklődni Pohilecz Szilveszternél lehet a +38095-632-64-12-es telefonszámon

A kiállítás megnyitójának videóját Bunda Szabolcs készítette, melyet a következő linken tekinthetnek meg: https://www.youtube.com/watch?v=XO9p0yzhX9A&feature=emb_title

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo