elsoaldozas2020. szeptemberében tizenegyen jelentkeztek elsőáldozásra felkészítő hittanra a beregszászi római katolikus egyházközségben.  A kilenc hónapon át tartó felkészítés után a gyerekek sikeresen vizsgáztak le Molnár János plébánosnál, valamint járultak első szentgyónásukhoz, így 2021. május 16-án a vasárnapi szentmisén fehér ruhába öltözve vonulhattak az oltárhoz.

 

Az ünnepi liturgia szentírási részeit az elsőáldozók szülei és hozzátartozói olvasták fel.

János atya prédikációja ma elsősorban az ünnepeltekhez szólt. Hangsúlyozta, hogy az első áldozást azért nevezik elsőnek, mert azután következik a második, a harmadik, a negyedik… a sokadik. Biztatta a gyerekeket, hogy továbbra is járjanak hittanra, szentmisére és szentgyónáshoz.

A prédikáció után a tizenegy fiatal közösen megújította keresztségi fogadalmát, melyet pici korukban még a szülei mondtak ki helyettük.

 Ezt követően először életükben részesülhettek a szentáldozás szentségében.

Köszönet Bárdos Viktória hitoktatónak a felkészítéssel járó áldozatos munkáért.

 Az ünnep végéhez ért, a fotós elkészítette a csoportképet, minden elsőáldozó családja körében ünnepelte a nagy napot. A nagy nap után következnek a hétköznapok, de a szívükben maradt nyom nem vész el, és még sokáig visszhangzik majd az evangélista mondata: “Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért. “ (Jn 6, 5.11)

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo