kenyerA harangszó 17 órára hívta a híveket a beregszászi római katolikus templomba augusztus 20-án, ahol szentmisével kezdődött a magyar nemzeti ünnep méltatása. Az egybegyűltek hálát adtak az Istennek első királyukért, aki kereszténnyé tette a népet és Szűz Anya oltalmába ajánlotta a nemzetet.

 

A liturgia után a rendezvény a templomudvarban, a Szent István szobornál folytatódott.

Molnár János, beregszászi esperes-plébános házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Békéssyné dr. Lukács Angéla vehette át szót. Szavaiből merítve a jelenlévők biztatást, erőt, elszántságot kaptak, hiszen az anyaországot képviselve hangsúlyozta összetartozásunk fontosságát.

Az ünnep egyik legfontosabb pillanata az új lisztből készült kenyerek megáldása volt. Már régi hagyomány, hogy a nyáron learatott búzából augusztus 20-án sütöttek először kenyeret. Molnár János atya az áldás szavaival kiemelte, hogy az Isten egyetlen búzaszemet megszázszoroz, ha az ember is hozzáteszi az erőfeszítését. A nemzeti szalaggal átkötött eledelt az elmúlt évekhez hasonlóan a Beregszászi Szerb Pékség biztosította az egyházközség számára.

A műsort Szász Bence szavalata, Juhász Fanni, Birta István , Uszta Adetta és a Szent Kereszt kórus éneke, valamint Pércsi Mária hegedűjátéka tette ünnepélyesebbé.

A rendezvény koszorúzással folytatódott, majd közösen elénekelték a magyar szózatot.

Végül minden résztvevő hazavihetett egy szeletet a megáldott kenyérből.

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo