Kettős ünnepet méltattak a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben a Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepének alkalmából került sor a templom búcsúnapjára, illetve a Munkácsi Római Katolikus Egyházközség magyar ajkú hívei és papjai részvételével ünnepélyes keretek között lezárták a Szent Kereszt Évét.
A misét Lucsok Péter Miklós celebrálta. A püspök párhuzamot vont a választott nép negyven évig tartó vándorlását a mi vándorlásával. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma ugyanúgy lehet félni, csüggedni, lázadni, de Krisztus egy másik útra hívja az embert. Bátorításként elmondta, Jézus már legyőzte a rosszat, ezért hagyatkozhatunk rá, hiszen Ő a feltámadás, a győzelem felé vezet bennünket.
A szentmisére mindenki elhozhatta feszületét, amit a szertartás végén megáldott a püspök. A több száz hívő körmenetben hódolt az Oltáriszentség előtt. A körmenet hiteles tanúságtétel volt a nemhívők, járókelők előtt, akik a háborús híreken, a légiriadókon kívül most Istent dicsőítő énekeket is hallhattak.
– Minden templom és egyházközség számára a templombúcsú olyan, mintha a születésnapja lenne. Ilyenkor a helyieket a többi közösségből érkezett hívek köszöntik. De ezen a csodálatos napon még az ünnep megtetőződött azzal, hogy itt, a beregszászi plébániatemplomban zártuk le a Szent Kereszt Évét is. Ezt a különleges esztendőt a nagyböjt ideje alatt kezdtük el, amelyen odafigyeltünk a keresztre, annak tanítására, fontosságára és jelentőségére – magyarázta Molnár János helynök.
A szentmise és körmenet után a híveket a Karitász jóvoltából szeretetvendégségre invitálták.
– A mai napon több százan érkeztek hozzánk az egész egyházmegyéből. Ez boldog és jó érzés, mert együtt énekeltünk, dicsőítettük az Urat, s felcsendült nemzeti imádságunk is, amitől sokan meghatódtunk – mondta Harapkó Marianna, a Beregszászi Szent Anna Karitász Alapítvány vezetője.
– A mai napnak jótékonysági célja is van.
– Mint korábban, most is jótékonysági vásárt szerveztünk, különféle kézműves portékákat (házi készítésű levestészta, szilvalekvár, gyertya stb.) árusítunk, amiket az
önkénteseink készítettek. A befolyt összegből a 6. számú Horváth Anna Gimnázium rászoruló iskolásai étkeztetését szeretnénk támogatni. Ez egyébként nem új keletű, már évek óta vannak ott pártfogolt gyermekek, akik étkeztetését mi finanszírozzuk. Most is igyekszünk biztosítani, hogy folytathassuk ezt az effajta jótékonysági tevékenységünket is, mert látjuk, nagy szükség van rá.
Az alkalom keretében került megszentelésre a kegytárgybolt, ahol keresztek, rózsafüzérek, imakönyvek, szentképek stb. vásárolhatók meg. Mint kiderült, nagy igény volt a katolikus kegytárgybolt megnyitására, hiszen eddig csak külföldön tudták megvásárolni a fentebb felsorolt tárgyakat a hívek.