340986028 769785911260763 3679431390889553150 n

2023. március 31-én zárult le a beregszászi római katolikus templom átfedése, mely a HUSKROUA/1702/3.1/0057 számú „Egyházi kulturális örökség és turizmusfejlesztés Nyíregyházán és Beregszászon” elnevezésű, határon átnyúló projekt keretében valósult meg. A program célja Magyarország és Ukrajna meghatározó, közösségi térként is funkcionáló, egyházi örökségként ránk maradt építészeti értékeinek megőrzése, kulturális és turisztikai fejlesztése. Hiszen a templomok, mint a vallásgyakorlás épületei és színterei, tárgyi és eszmei örökségük révén jelentős szerepet töltenek be Európa kulturális életében.

A projekt beruházásának eredményeként egyrészt megújul Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház orgonája, valamint közösségi és gyermekmegőrző helyiséget, mosdókat, a templom egyik harangtornyában pedig kilátóközpontot alakítanak ki. Így a műemléktemplom, a szakrális központi szerepén túl, Nyíregyháza kiemelt turisztikai helyszínévé válhat. A látogatókat többnyelvű, érintőképernyős információs tábla segíti a tájékozódásban.

A projekt – országhatárokon átívelően – részt vállal a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templom épületének átfedésében, a vízelvezető rendszerének felújításában, modern kerékpártároló és egy nagyobb filagória kialakításában, érintőképernyős információs tábla kihelyezésében. Ezzel megvalósul kulturális örökségünk védelme és a templom mai kor elvárásainak megfelelő bemutathatósága. A beruházással az épület újra méltó helyszínévé válhat a római katolikus közösségi és hitéletnek, melyről tanulmány, kézikönyv és kisfilm is készül.

A beregszászi háromhajós, gótikus római katolikus plébániatemplom az idők során több átépítésen esett át, de akármennyi felújítást is végeztek el rajta, az idő nem kímélte az emberi kéz munkáját. A 2000-es évek elején a tetőszerkezet már átesett egy beázás miatti felújításon, amely a teljes szerkezetnek csak egy részét érintette. A beavatkozás nem volt teljes mértékben szakszerű, ezért 2014 környékén két helyen is repedések jelentek meg a falakon. 2018-ban az Európai Unió kiírt egy pályázatot Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna határmenti együttműködésére, melynek keretében lehetőség nyílt a templom felújítására.

Mivel a templom gótikus stílusban épült, és nem bírja a cserép hatalmas súlyát, a választás a rézlemezre esett, mely Európa-szerte kipróbált és jól bevált fedőanyag.

A 2021-es év folyamán a tetőszerkezet körülbelül két harmadának átfedése valósult meg. A továbbiakban következett a sekrestye feletti rész és maga a torony. A toronysisak ismét visszanyerte 1846-os évben kialakított formáját, ami azt jelenti, hogy keskenyebb és 3,5 méterrel magasabb lett.

Még 2020 őszén sikerült a templom körüli csatornavizeket közös főgerincvezetéken keresztül a Vérke-patakba juttatni. Ezáltal megszűnt az a vízforrás, mely a templom körüli falakat áztatta.

1846 óta ilyen nagyszabású felújítás nem volt templomunkon

– mondta Molnár János, beregszászi esperes-plébános.

Hozzátette, hogy a húsvét ünnepe mindig a megújulás szimbóluma, a feltámadás ünnepe. Reméli, hogy a nehéz időszak után, az épület megújulása mellett megélik a közösség megújulását, feltámadását is.

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo