farsang

Farsangi bált hirdettek február 9-re a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség hittanosai számára. Mint minden vidám programnak, a gyerekek ennek a mulatságnak is nagyon örültek és szívesen jöttek. Többen mesélték, hogy már napok óta készültek a jelmezzel és izgatottan várták a rendezvényt.

 

A szervezők is nagyon igyekeztek: lufival, farsangi fánkkal, játékkal, zenével várták a résztvevőket. A beregszászi hittanosokhoz a beregardóiak is csatlakoztak, így egy szép díszes társaság gyűlt össze a Pásztor Ferenc Ház termében. Mindenki más-más jelmezben. Volt köztük kalóz, angyal, tanító néni, tündér, stb.

A köszöntőt az ünnep házigazdája Molnár János atya, beregszászi esperes-plébános mondta, aki meg is áldotta a mulatságot. A gyerekekkel közösen mondták el az Úr imáját, a Miatyánkot. Ezt követően Béres Erzsébet hitoktató a farsangról és annak hagyományairól mesélt a gyerekeknek. Elmondta, hogy a vidám időszak a Nagyböjtöt előzi meg. A régi világban nagyon sok ünnepet időzítettek a farsangra, például ilyenkor volt a legtöbb esküvő. A farsang egyúttal télbúcsúztató is, amikor már mindenki egy kicsit belefáradt a téli időjárásba és már nagyon várja a meleg tavaszt, a napsütést. A tél és mindenféle rossz eltemetése szimbólumaként a rendezvényre egy kiszebáb is készült, melyet a mulatság végén közösen el is égettek a templom udvarán.

A bál elmaradhatatlan része volt a tánc, a finomságok, a játék, a szórakozás, mely lehetővé tette, hogy a gyerekek egy kicsit kikapcsolódjanak.

A délután folyamán a zsűri kiválasztotta a legszebb, legkreatívabb jelmezeket, melyeket ajándékokkal jutalmazott.

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo