Boldog Scheffler János szatmári püspök és vértanú lett a névadója és védőszentje a római katolikus templomnak, mely néhány évvel ezelőtt épült fel Beregdédában. A templombúcsúról idén is május 17-én emlékeztek meg a helyi hívek és az ünnepre érkezett zarándokok.
Molnár János, az egyházközség lelkipásztora nagy szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket, különösképpen a messzebbről érkezett vendégeket. Ez alkalommal a szentmise szónoka Mórocz Tamás, a Badajki Segítő Szűz Mária Plébánia plébánosa volt. Magyarország legrégebbi kegyhelyéről érkezett két paptársával együtt, hogy a kárpátaljai hívekkel együtt ünnepeljenek, megosszák velük örömeiket, nehézségeiket.
- Scheffler János püspök igazi pásztora volt a népnek, aki életét adta értük, – mondta beszédének elején Tamás atya.
Hangsúlyozta, hogy Scheffler János püspökhöz hasonlóan mi is nehéz időket élünk, hiszen ő is háború idején teljesítette szolgálatát. Mi is ugyanúgy aggódunk amiatt, hogy megmaradunk-e. Bevallotta, hogy noha az Anyaországban nincs háború, sajnos ott is sokszor ez a kérdés merül fel benne és az Egyházban:
- Nagyon vigyáznom kell arra, hogy az Anyaországból jövet ne mondjak olyan nagy szavakat, hogy bízzatok meg reméljetek, mert hát onnan könnyű beszélni. De higgyétek el, a mi aggodalmunk sem jelentéktelen. Mi lesz a fiataljainkkal, mi lesz a jövőnkkel? Mi lesz az európainak mondott kereszténységgel? Mert mélyebb hitet talál itt Kárpátalján az ember, mint a saját világunkban, ahol lehet, hogy egy kicsit könnyebb az élet, de nem biztos, hogy egy péntek esti szentmisére megtelne egy templom hívekkel. Jó látni a hiteteket, az összefogást, mert ez az egyetlen reményünk, – mondta biztatva a jelenlévőket.
A szentlecke szavait idézve, Tamás atya felhívta a figyelmet, hogy 2024-ben is ugyanolyan aktualitással bírnak a Szentírás szavai: „Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben.” (2Kor 8-10)
Scheffler Jánosról elmondta, hogy püspöki évei alatt végig szenvedett, de közben a híveiért és a papjaiért élt. Tamás atya felhívta a figyelmet arra, hogy most ez egy jó alkalom arra, hogy válaszoljunk neki: „Itt vagyunk, adj erőt, mert ugyanolyan nehézségeink vannak!”
- Amikor Scheffler Jánosnak mindenféle megalkuvó dokumentumot kell aláírnia, ő csak annyit mond, hogy „Nem tehetem”. Annak ellenére, hogy tudta, hova vezet ez az út. Tudta nagyon jól, hogy mi lesz a vége ennek. Ezzel a magatartásával nagyon sok erőt adott a papjainak, hogy tartsanak ki, – emelte ki.
Végül Sík Sándor Acélember című versével fejezte be a szentbeszédet, mely Scheffler János kitartását tükrözte, és egyúttal irányt és példát mutatott a híveknek:
„Testvér – mondja az acélpillanat –
Tudom: gyengének lenni nem szabad.
Tudom, a mi törvényünk állani:
Mi vagyunk a Vezeték várai.
Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,
De rajtunk megyen át az Üzenet.
Az ismeretlen Igét hordja vállunk.
Bennünket ideállítottak. Állunk.”
A jelenlévők sok erőt merítettek a prédikációból, a szentéletű püspök életébe való betekintésből.
Ezt követően a szentmise felajánlással, szentáldozással, áldással folytatódott. A jelenlévők lélekben megerősödve jöttek ki a templomból, ahol szeretetvendégség várta a zarándokokat és minden jelenlévőt. A templombúcsú egy jó alkalom volt arra, hogy a hívek felkészüljenek az Egyház egyik legnagyobb ünnepére, a Pünkösdre, melyre május 19-én kerül sor.
