szentistvan

Ezzel a zsoltárral köszöntötték a beregszászi hívek államalapító királyunkat augusztus 20-án a délutáni szentmise keretében, melyet Molnár János beregszászi esperes-plébános, püspöki helynök tartott a helyi római katolikus templomban.

 

A mai napon a magyar nép szerte a világon Szent Istvánra, első királyunkra emlékezik. Érte adunk hálát, hiszen kereszténnyé tette nemzetünket. Püspökségeket és számos monostort alapított, országát a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlotta. A magyar nép Szent Istvánnak köszönheti, hogy istene az Úr. Ezt az örökséget köszönjük meg neki a mai napon. Hálát adunk továbbá az új kenyérért, és ilyenkor mindig hálát adunk egyben az eucharisztiáért, a kenyérért, mely lelkünket is táplálja

– hangsúlyozta Molnár János.

Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy a szertartás végén a plébános megáldja az új kenyeret, mely egyben jelképezi Isten gondviselését és az emberi munka gyümölcsét. Az áldás után minden jelenlévő vehetett belőle egy-két szeletet. A friss, zamatos kenyereket, mint minden évben, idén is a beregszászi Szerb pékség adományozta az egyházközségnek.

Első királyunk tisztelete mindig is jelen volt városunkban. Ezt bizonyítja a templom előtti téren felállított Szent István-mellszobor, melyet a szentmise után koszorúzással méltattak. A csendes főhajtás után közösen elénekelték a magyar himnuszt.

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo