22814082 1690923410927631 7777376674033427993 nAz egyházmegye hitoktatói és egyházközségeinek munkatársai számára tartott lelkigyakorlatot Majnek Antal munkácsi megyéspüspök október 20. és 22. között. A résztvevőknek a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi Ház adott otthont. Érkeztek hitoktatók Csapról, Szolyváról, Benéből, Dédából és más településekről.

A lelkigyakorlat során a Püspök Úr Szűz Anyáról tartott elmélkedéseket, mivel október a Szűz Anya hónapja. A résztvevők számára mint ismeretként, mint elmélkedésükhöz nagyon fontos volt hallani Antal atya biztató szavait. Popovicsné Palojtay Márta, a Család és Élet Egyesület vezetője szombat délután azért jött Munkácsról Beregszászba, hogy szentségimádást tartson a lelkigyakorlatozók számára.

Vasárnap a hitoktatók és egyházközségi munkatársak együtt vettek részt az ünnepi szentmisén, mely egyben Pásztor Ferenc egykori beregszászi esperes-plébános emlékünnepe is volt.

Íme néhány gondolat, visszaemlékezés a lelkigyakorlat résztvevőitől:

„Nagyon jó együttlét volt, régi közösségbeli tagokkal találkozni és együtt lenni, legalább egy keveset ... Márti szép és gazdag előadást tartott, az erkölcsi szemléleteiről, ahogy önmaga látja és tapasztalja a keresztényi értékrendet, közben közös gitáros énekekkel színesítettük az előadást és később a szentségimádást, ami nagyon tetszett. Az új terem hangulata áhítatosabbá tette az imádságos elmélyülést. Ami megható volt: az utolsó estén két magyar vendég barátom érkezett és közösségünk szeretettel fogadta őket a vacsorai asztalnál. Nagyon jól esett ez a gesztus... A jószívű vendégszeretet nagyon fontos a plébániai közösségünkben. Azt kívánom, hogy ebben legyünk továbbá is nagyon nyitottak, mert ezen áll vagy bukik minden... „(Sanyi)

„Nagyon sok biztatást kaptunk a Püspök atyától. Sok értékes könyvet is hozott számunkra. Elmondhattuk , mire lenne szükségünk, mint hitoktatóknak. Lehetőség szerint megkapjuk a munkánkhoz szükséges segédanyagot. Nagyon jó volt beszámolni szolgálatunkról a különböző helyről érkezett kollégáknak. Antal atya áldást adott a további munkánkra és biztatott hogy van értelme a kitartó munkának. (Klárika)

„A lelkigyakorlaton szó esett Szűz Máriáról, a róla szóló dogmákról, a Szűz Anya szerepéről az üdvösség történetében, a rózsafüzér fontosságáról, Mária közbenjárásáról, a Mária-jelenésekről, mint Fatima, Medjugorje, Garabandal.

A jelenések üzenetei a bűnbánat és a szüntelen imádság. A dogmák közül Mária szeplőtelen fogantatása, meg a szüzessége, ami a szülés után is megmaradt, meg Mária mennybevétele volt előtérbe hozva.

(Babu)

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo