A macsolai római katolikus egyházközség temploma 1927-ben épült. 1960-ban bezárták, a szovjet időben lomtárnak használták. 1991-ben adták vissza a közösségnek lelakott állapotban. Akkor átesett egy felújításon, ami a forráshiány miatt nem volt teljes körű. Azóta eltelt időben a tetőszerkezete és a bútorzata elavulttá vált, többször beázott az épület. Ezért a helyi közösség úgy döntött felújítja az Isten házát. 2015-ben kezdődtek a felújítások önerőből, adományokból. Továbbá támogatóként a kezdeményezés mellé állt a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány is. Így sikerült átfedni a templomhajót és a templom külsőt és az udvart méltó módon felújítani. A továbbiakban Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma hathatós támogatásával a templombelső padlófűtést és új járólapot kapott. Ezek mellett a templomba 70 férőhelynyi új padozat került, illetve a szentélyt berendezését felújították. Így a támogatásból sikerült befejezni és átadni a templomot, amelyre 2016. május 22-én került sor.
Ezúton is hálásan köszönjük a támogatóknak a segítségnyújtást, Isten áldjon minden jókedvű adakozót!