Az idei évben is megszervezésre került a Pásztor Ferenc Szakkollégium által szervezett kispályás labdarúgó torna. A tornán négy csapat vett részt. Egy-egy csapat érkezett a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumból és az Ungvári Szent György és Szent Gellért Kollégiumokból.
A házigazda Pásztor Ferenc Fiú Szakkollégium két csapattal indult a tornán. A megnyitón Varga Attila, a Beregszászi Szent Anna Karitász vezetője köszöntötte a résztvevőket. A köszöntő után sorsolás következett, majd Dubrovszkij Antal a kollégium vezetője ismertette a játékszabályokat. A négy csapat körmérkőzést játszott egymás ellen, amelyeknek játékideje kétszer 10 perc volt. A csapatok színvonalas és látványos mérkőzéseken döntötték el a torna végeredményét. A tornán harmadik helyen végzett az Ungvári Szent György és Szent Gellért Kollégiumokból érkezett csapat, második helyen a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum csapata és az első helyet pedig a Pásztor Ferenc Fiú Szakkollégium diákjai foglalhatták el. A tornán egyéni díjak is kiosztásra kerültek. Makár Ádámot (a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum csapatából) a torna legjobb kapusává választották. Dubrovszkij László (a Pásztor Ferenc Fiú Szakkollégium csapatából) lett a torna legjobb góllövője és Gorondi Mózes (a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum csapatából) pedig a torna legjobb játékosa. Az eredményhirdetés után a szervezők egy ízletes vacsorával kedveskedtek a részvevők számára.