35923000 1857714490952446 9190252375804215296 nJúnius 18-22. között szervezték meg a beregszászi római katolikus

egyházközség hitoktatói az idei hittantábort, melyen több mint

hetven 6-11 éves gyermek vehetett részt.

 

A közösen eltöltött öt nap alatt a hittanosoknak sok szép

élményben volt részük.

A hittantábor minden napjának megvolt a maga témája. Hétfőn a

reggeli szentmise és ima után ismerkedős játékokkal kezdődött el a

hét első napja. Ezt követően Molnár János atya, az egyházközség

plébánosa a résztvevőknek a templomunkról mesélt. A nap

második fele a templomudvarban tartott kézműves foglalkozással

telt, melyet nagyon élveztek a gyerekek.

Második nap Krajnik Irénke néni, az egyházközségünk kántora

tartott a hittanosok számára éneklős délelőttöt, a délutáni órákban

ismét érdekes kézműves foglalkozás következett.

Szerdán egy egész napos kirándulásra indult a csapat.

Megtekinthették Munkács nevezetes helyeit, többek közt a várban

is járhattak, majd közös ebédben volt részük a Munkácsi Szent

István Líceumban.

Csütörtökön ismét a plébánián folytatódott a program. A gyerekek

ellátogathattak a beregvidéki múzeumba, ahol a megismerhették

vidékünk történelmét, kultúráját, múltját, szokásit. Ebéd után pedig

Mátyás király délutánt tartottak, melynek keretében a hittanosok

megismerkedhettek a híres magyar király életével, közösen

megtekinthettek egy mesét, majd egy rajzverseny következett. A

szebbnél szebb alkotásokat díjjal köszönték meg a hitoktatók.

Pénteken délelőtt az Oltáriszentségről tartott előadást Baráth Ágnes

hitoktató, hiszen közeledik az Eucharisztikus Kongresszus,

amelyet Magyarországon rendeznek meg 2020-ban. A rendkívüli

eseményre már most készül nem csak egyházmegyénk, hanem az

egész római katolikus egyház.

Délután vetélkedővel ért végett az eseménydús hét: a gyerekek

sport-, hittan- és műveltségi témában mérhették meg tudásukat,

ügyességüket.

A hittantábor folyamán a hittanosok minden nap szentmisén vettek,

részt, közösen mondták el délben az Úr Angyalát. De a lelki

feltöltődés mellett egyik nap sem maradhatott el a közös játék, a

finom ebéd, a szórakozás és a találkozás öröme.

   

harangszo banner 2018

   

pasztor f small

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

flogo

   

Mna Huskroua

   

Támogatónk:  

bga alap logo

   

Partnerszervezetünk:  

nski logo