Aktuális
KISHITTANOSOKNAK SZERVEZTEK TÁBORT A BEREGSZÁSZI PLÉBÁNIÁN
Június 18-22. között szervezték meg a beregszászi római katolikus
egyházközség hitoktatói az idei hittantábort, melyen több mint
hetven 6-11 éves gyermek vehetett részt.
PILISSZÁNTÓRA ZARÁNDOKOLTUNK!
Idén Gyümölcsoltó Boldogasszony napját a Pilisszántói Boldogasszony kápolnában ünnepelhettük. Beregszászból, Macsoláról, Nagybégányból és Kígyósról összesen 43-an érkeztünk, hogy magyar nemzetünkért imádkozzunk a magyarországi választások előtti napon.
Nem volt egyszerű felzarándokolni a község mellett lévő dombra, ahol máshonnan érkezett zarándokok is várták a 11 órakor kezdődő szentmisét, melynek főcelebránsa Balla Sándor, pilisszántói plébános volt. Az ünnep elején örömmel köszöntötte a Kárpátaljáról érkezett híveket.
MINISTRÁNSOK KIRÁNDULÁSA A NYIREGYHÁZI ÁLLATKERTBE
A tavalyi évhez hasonlóan a ministránsaink Molnár János atyavezetésével május 28-án idén is kirándulhattak a Nyíregyházi Vadasparkba. Ez alkalommal a nagybégányi és dédai ministránsok Mankovics Sándor plébánosukkal együtt szintén csatlakoztak a csapathoz. A program célja: meghálálni a ministránsokat azt a szolgálatot, amelyet hétről-hétre fáradhatatlanul végeznek az oltár körül.
PÁSZTOR FERENC FOCITORNA IDÉN IS
Az idei évben is megszervezésre került a Pásztor Ferenc Szakkollégium által szervezett kispályás labdarúgó torna. A tornán négy csapat vett részt. Egy-egy csapat érkezett a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumból és az Ungvári Szent György és Szent Gellért Kollégiumokból.
„Ugye jövőre is lesz családi nap?”
Ötödik alkalommal gyűltek össze több százan a Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Nap alkalmából, melyet a beregszászi római katolikus templom udvarán szervezett meg a helyi egyházközség június 2-án.
Az egész napos rendezvény célja a család mint intézmény fontosságának hangsúlyozása, a keresztény értékek átadása gyermekeinknek, a kárpátaljai magyar családok találkozása, összetartása.
Mátyás királyra ma is emlékezünk
Hunyadi Mátyás alakja a magyar történetírásban címmel tartott előadást dr. Körmendi Tamás habilitált egyetemi docens, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszékének vezetője Beregszászban május 19-én. A rendezvényt a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezte a Pásztor Ferenc Közösségi Házban a Mátyás Király Éve Kárpátalján rendezvénysorozat keretében.
Kárpátalján ünnepelte március 15-ét a balatonszárszói Soli Deo Gloria Kórus
Az elmúlt időszakban a kárpátaljai magyarságot több atrocitás érte, ezért sokan meggondolták, hogy ellátogassanak-e megyénkbe az idei március 15-én. Magyarország Ungvári Konzulátusa közleményt is adott ki, miszerint a közbiztonsági helyzet miatt nem javasolja a Kárpátaljára való utazást a nemzeti ünnepen és az azt követő napokon.
Felhívások, figyelmeztetések ide vagy oda, a Soli Deo Gloria Kórus kiállt eredeti terve mellett: hajnali háromkor indultak a Balaton partjáról, hogy velünk együtt emlékezzenek meg az 1848–49-es szabadságharc 170. évfordulójáról.