A második gyertya a remény jelképe, ezért mind a szónokok, mind az egyházak képviselői a remény jelentőségét emelték ki ezen az alkalmon.
Elsőként Babják Zoltán, Beregszász polgármestere kapott szót. Beszédében kiemelte, hogy a reménynek a józan gondolatoknál, a kimért tetteknél, és a racionalitásnál is nagyobb az ereje.
– Ennyi megpróbáltatás mellett csak a reménybe vetett hitbe való kapaszkodás adhat erőt a kihívásokkal teli életünkben
– hangsúlyozta.
Beszédének végén köszönetet mondott azoknak a személyeknek, akik idén sokat tettek térségünk fejlődéséért, kollégáiknak, vallási vezetőknek, a civil lakosságnak, a hivataloknak az egyházi és társadalmi munkában végzett segítségért, a védelmezők éberségéért, bátorságáért és elhivatottságáért. Végül békét és nyugalmat kívánt minden jelenlévőnek és a város minden lakójának a maga és a képviselőtestület nevében.
Bárdos István a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség képviseletében lépett színpadra. Felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban a Békesség veled köszöntés értékelődik fel, ahogy Jézus is köszöntötte tanítványait. Kívánta, hogy az év mind a 365 napjára jusson ebből a köszöntésből mindenki számára, hiszen napjainkban sok szívnek ez a legnagyobb vágya.
Az egyházi képviselők áldásukat adták a rendezvényre, idézve advent második vasárnapja olvasmányainak szövegét, bátorítva a jelenlévőket arra, hogy készítsék az utat a Megváltó számára, hogy az ünnepen átélhessék a találkozást az élő Istennel.
Ezt követően Babják Zoltán és Molnár János, a római katolikus egyházközség plébánosa gyújtották meg a koszorú második gyertyáját, mialatt Roszpotnyuk Vitalina adta elő hegedűn az Ó, jöjj, ó jöjj Emmanuel című dalt.
A rendezvény végén a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanári kara lépett fel. Előadásukban felcsendült a Pace Domine, Tokár Olga Karácsonyi éneke, valamint a Csillagfényes csöndes éjjel című dal.
Az adventi koszorú harmadik gyertyáját december 11-én gyújtják meg. A szervezők szeretettel várnak mindenkit a Közös Advent rendezvényeire!